1355
Újságcikkek Újvárosról

ujsagcikkek-ujvarosrol

Újváros történetéből pillanatképeket villantanak fel a korabeli sajtóban megjelent írások, melyekből megismerhetjük elődeink életét, gondolkodásmódját, szokásait, a politikai és gazdasági viszonyokat. E válogatás segítségével képet alkothatunk a városrész múltjából.

Az újságcikkek digitális könyvtárunkból származnak, ahol sokkal bőségesebb anyag rendelkezésre, hiszen még a legapróbb információ is érdekes lehet a kutatóknak, az otthonuk múltja iránt érdeklődőknek, a lokálpatriótáknak. Még a reklámok is információkat hordoznak, melyekből megtudhatjuk, hogy milyen üzletek, cégek, vendéglátóhelyek voltak az adott időszakban a városrészben. Az Újváros (vagy még jobb, ha az Újváros*) kulcsszóra keresve több ezer lapszámban olvashat az egykori nagypolgári, majd szegény negyedről, mely csak korunkban kezd rehabilitálódni.

Digitális Újváros - letölthető cikkek

szocialis-programokkal-folytatodik-az-ujvarosi-rehabilitacio.pdf (370 kB)


csodat-tett-az-ujvarosi-szuz-mária.pdf (250 kB)


vissza-a-jovobe-lezarult-az-ujvaros-rehabilitaciojat-celzo-projekt.pdf (375 kB)


a-tervek-szerint-halad-az-ujvarosi-megujulas.pdf (5468 kB)


megkezdodott-ujvaros-szocialis-rehabilitacioja.pdf (94 kB)


ujvaros-a-fejlodes-utjara-lepett.pdf (336 kB)


megalakult-az-ujvarosi-polgarorseg.pdf (221 kB)


a-varosi-kepviselovalasztasok-eredmenye.pdf (959 kB)


nagyobb-visszaelesek-az-ujvarosi-postahivatalnal.pdf (630 kB)


a-246-esztendos-_gyorujvarosi-plebánia-legutobbi-templomanak-szazesztendos-jubileuma.pdf (2647 kB)


ujvaros-kuldottseget-meneszt-koller-jeno-polgarmester-ele.pdf (1669 kB)


ujvaros-kepekben.pdf (305 kB)


statisztikai-kimutatas-es-megjegyzesek-gyor-ujvarosban-1862-ik-ev-elejetől-1865-ik-ev-vegeig-elhaltakrol.pdf (486 kB)


a-nemzeti-egyseg-torvenyhatosagi-partja-es-a-keresztenypart-szovetkeztek-az-ujvarosi-torvenyhatosagi-valasztasra.pdf (3111 kB)


az-ujvarosi-torvenyhatosagi-valasztasok.pdf (1534 kB)


harom-jarda-lesz-a-kossuth-utca-elejen.pdf (393 kB)


ujvaros-es-sziget-polgarsaga-a-fa-es-szenapiacert.pdf (2902 kB)


feltoltik-az-ujvarosi-rabapartnak-a-hosszuhid-es-a-setateri-hid-kozotti-reszet.pdf (1475 kB)


a-varos-lebontatja-a-kossuth-utcai-beomlott-hazat.pdf (1294 kB)


a-petofi-teri-szenapiac-elhelyezese.pdf (1294 kB)


erdekes-vita-a-varos-kisgyulesen-a-trianoni-telepi-kapolna-epitese-ugyeben.pdf (1479 kB)


2020.04.24