Gigor Attila írta a forgatókönyvet, ő rendezte a filmet. Remekül dolgoztak együtt. 110 perc hosszú, de  egyszer sem néztem az órámra. Főhős? A kuka, érzéketlen, kapcsolatok nélküli boncmester lenne az? Ő. És micsoda főhős! Megírva is, eljátszva is (Anger Zsolt) remekül van. Szenvtelennek, értetlennek és érthetetlennek látjuk az elején, aztán emberré válik a szemünk előtt. Ki nem találnák, mitől: bérgyilkossá válik. Aztán nyomába ered a saját gyilkosságának, és jönnek a jobbnál jobb ötletek és alakítások, helyszínek, gegek. Először meghökkenünk a fura hősön, a bonctermi helyszínen, a nem szokványos szerelmi szálon, aztán egyszer csak el merünk mosolyodni, később bátortalanul felkacagunk, hogy a film közepén spontán tapssal üdvözöljünk egy szellemes poént, és a második óra vége felé már gátlástalanul röhögjünk. Még időben elkapjuk a leesni készülő tantuszt: hisz nem is kell komolyan venni az egészet.

Krimiparódia, de annak sem eltúlzott, és közben kriminek is nagyon rendes. Hol reális, hol abszurd. Amikor meghatódnánk, gyorsan átcsap groteszkbe. Amikor megrettennénk, hogy valami melodramatikus anya-fiú, haldoklásos-kórházas mozit látunk, bedob egy komikus elemet, egy rák-szereplőt (Haumann Péter remek hangján). Amikor elégedetten hátradőlünk: értem már, miről is van szó, orrunkra pöcköl, bevet még néhány fricskát. Élvezzük a nyomozást, de annak karikírozását is. Minden földobott cserepecskét összesimít hol krimis, hol szürreális puzzle-ba, és egyet sem hagy ki, legyen az egy epizód, mondat, tárgy, jellem vagy smink. Brillírozik és lubickol a műfajok váltogatásában.

Láthatóan a színészek is ezt teszik. Anger Zsolt egyszerűen pompás. Emlékezetes, valóban nehezen feledhető karaktert formál mértéktartó eszközökkel, ám tökéletesen hitelesen. Olyat, akit a végére még meg is kedvelünk. Ráébredünk, hogy tulajdonképpen szeretjük a kuka, kopasz kórboncnokokat, akik apró gyilkosságra is vállalkoznak. És szeretjük Rezes Judit esetlen, melegszívű, kedves, emberi pincérlányát, Kerekes Éva ál-ártatlan óvónőjét, Tóth Ildikó rendes-csalfa feleségét. Ő, mint mindig, most is elképesztő természetességgel játszik, nem is játszik, tóthildikózik. Jó minden szereplő, akiket felsorolni sem tudok, annyian vannak, ám minden és mindenki a helyén van. És jók ezek a helyek is, a megunhatatlan kopott pesti gangok és koszlott kifőzdék, a hideg bonctermek és szabvány irodák. Semmi nem túl sok, minden és mindenki éppen elég. Mértéktartó a film a maga egész műfaj-kavalkádjában. És ez nem kevés manapság.

A nyomozó végre nézhető magyar közönségfilm. Mi lehet Gigor titka? Nem az, hogy csinált egy korrekt krimit. Nem is az, hogy filmje hasonlít egy amerikai mozihoz. Hanem talán az, hogy, miközben a rendezői székben ücsörgött, végig a nézőre gondolt, nem önmagára. Vagyis mindent megtett, hogy felkeltse az érdeklődésünket, ugyanakkor ez nem zárta ki, hogy kihasználja az alkalmat, és mondjon is valamit a mozi befogadójának, ha már egyszer figyelnek rá. A krimiből átvette a rejtélyt, a hollywoodi filmekből pedig a ritmust. Minden egyes snittjét kitalálta, elképzelte, szerette. És ami a nyomozás mögött van, az sem érdektelen. Gigor olyan kérdéseket szegez nekünk, miközben azon agyalunk, ki bízta meg Malkáv Tibort, hogy megölje Szirmai Ferencet, mint hogy mennyit ér a szeretted élete, mitől ember az ember, és mitől hulla a hulla.

Megtekintés az Online Katalógusban