A kísértetjárta ház híre felébreszti Agatha nyomozókedvét, míg ki nem derül, hogy csak egy közutálatnak örvendő vén szipirtyóval járatja bolondját az ismeretlen tettes. Aztán az öregasszonyt meggyilkolják, és Agatha Raisin magától értetődően sokkalta otthonosabban mozog a bűnügyek felderítésében, mint szellemirtóként.
Agatha Raisin házhoz megy, ha a baj nem jön el hozzá. S ha a bajhoz, avagy a kutatnivalóhoz egy sármos szomszéd segítsége is hozzáadódik, akkor Agathánk eldob mindent a keze ügyéből (néha még a józan ítélőképességét is), és a titkok nyomába szegődik. A szomszéd esetében beindulhat a képzelőerő, hiszen ha a férj is hajlandó némi félrekacsintásra, akkor már semmi nem állhat a leendő páros útjába. Szerencsére feltűnik a színen Charles, aki éppen jókor van jó helyen, és így tudja elejét venni, hogy az önjelölt nyomozónő ne csináljon teljesen bolondot magából.
Agatha Raisin ezúttal is hozza a szokott formáját. Folyamatosan a múló idő aggasztja, elismerést vár – sokszor hazugságra is képes ehhez –, és ehhez járul a tüskés természete is. A skót írónő 14. Agatha Raisin regénye – mint valamennyi közülük – izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív kiválóan megrajzolt figuráját kritikusok és rajongók egyaránt megszerették.