A II. világháború a végéhez közeledik, rengetegen menekülnek Kelet-Poroszországból, az előrenyomuló orosz hadsereg elől. Egy idegenekből összeverődött csapat a kikötőbe tart, ahonnan hajóra szállva szeretnének eljutni biztonságosabb területre.
Közülük három fiatalt ismerünk meg alaposabban. Joana 21 éves, litván származású ápolónő. Állandóan figyeli az embereket, mindenkin segít, szívén viseli mások sorsát. Ellenben Florian, a sebesült katona és restaurátor csak magára gondol, elkülönül a többiektől, kerüli őket. Csalódott és bosszúszomjas amiatt, hogy saját főnöke, és sok német vagyont harácsol össze műkincslopásból. Bár nem hiányzik a kolonc a nyakába, Emilia állandóan a nyomában van, lovagként tekint rá. A 16 éves lengyel lány, bár nyolc hónapos terhes, állapotát titkolni igyekszik, fél, hogy idő előtt megszületik a gyermeke. Negyedik „főszereplőnk” Alfred, a kikötőben szerelméről és előléptetésről álmodozó fiatal tengerész, aki azon a hajón teljesít szolgálatot, amelyre a többiek majd fel fognak szállni. És kik a többiek? Például a „cipőpoéta”, az elárvult kisfiú, Ingrid, a vak lány vagy Eva, az „óriásnő”. Amikor a társaság végre eléri a kikötőt, folytatódnak a megpróbáltatások. Mikor a Wilhelm Gustloff nevű utasszállító elhagyja Gotenhafen partjait, az 1500 férőhelyen közel 10000 ember utazik…
A könyvet négyük – Joana, Florian, Emilia, Alfred – váltott szemszögéből írta meg Ruta Sepetys. Minden fejezet rövid, pár oldalas, ez egyedivé teszi a narrációt. A regény keletkezését nagyon alapos kutatómunka előzte meg, a szerző rengeteg helyre elutazott, személyesen beszélt szakértőkkel, túlélőkkel, családtagokkal. Bár a szereplők kitaláltak, a regény valós történelmi eseményeken alapul. Létezett a Wilhelm Gustloff hajó, a Hannibál-hadművelet és a borostyánszoba is. A hajót 1945. január 30-án süllyesztett el a szovjet S-13-as tengeralattjáró, és hatszor annyi áldozatot követelt, mint a Titanic katasztrófája. A Hannibál-hadművelet során több mint kétmillió embert sikerült evakuálni. A világ nyolcadik csodájának nevezett, egykor Szentpétervár közelében található borostyánszobát a porosz király ajándékozta az orosz cárnak. A II. világháború idején a németek úgymond „hazavitték”, majd nyoma veszett.