7
Zalka Csenge Virág: A néma istennő – elfeledett görög-római mítoszok
Légrádi Szilvia ajánlata

zalka-csenge-virag-a-nema-istenno

A győri születésű Zalka Csenge Virág tevékenysége kiemelkedő a mai magyar meseirodalomban. Első diplomáját az ELTE-BTK Régészet szakán szerezte, de már egyetemi tanulmányai során rájött, hogy léteznek a világon főállású mesemondók, és azonnal tudta, hogy neki is ez lesz a hivatása. 2006 óta járja a világot és éli a nemzetközi mesemondók kalandos életét. 2011-ben Fulbright Ösztöndíjat kapott, hogy mesemondást tanulhasson Amerikában. Az East Tennessee State University diákja lett, ahol megszerezte a mesemondás mesterdiplomát. 2013-ban kezdte meg doktori tanulmányait a Bowling Green State University Kulturális Tanulmányok szakán Ohioban, és 2017-ben szerezte meg a doktori fokozatot. Disszertációja a szerepjátékról és a digitális mesemondásról szól. Magyarországon és Amerikában is több népmesegyűjteménye, mesemondásról szóló kézikönyve jelent meg. Jelenleg Budapesten él, és 2019 óta a Világszép Alapítvány szakmai munkatársa.

Mesemondóként különösen szereti a mítoszokat, eposzokat, az izgalmas, kalandos legendákat. A néma istennő című kötete az első, kifejezetten felnőtteknek szóló gyűjteménye, melyben a görög-római mitológia ismeretlen ösvényeire invitálja olvasóit. A könyvben olyan történetek szerepelnek, amelyek ritkán kapnak helyet népszerű olvasmányokban – az évszázadok során elkallódott izgalmas mítosztöredékek vagy ismert mítoszok meglepő, háttérbe szorult változatai. És mit tud egy régész-mesemondó, hivatásos történetmesélő hozzátenni egy több ezer éves történethez? Rengeteget, hiszen egy régésznek tágabb a tudása, tágabbak a lehetőségei a múlt feltárásában. A néma istennő ettől különleges, és ettől izgalmas kötet.

Zalka Csenge Virág kétfajta mítoszt mesél: vagy kevéssé ismertet, vagy olyat, amit fő vonalakban ismerünk ugyan, de ami az ő előadásában teljesen új arcot mutat, mert kiegészítette eddig ismeretlen részletekkel. Találkozhatunk például egy alternatív magyarázattal arra, hogyan vált Akhilleusz sarka sebezhetővé egy csontátültetésnek köszönhetően, vagy egy istennővel, aki sikeresen visszaverte Zeusz erőszakos udvarlását. Fény derül a trójai háború titkos eredetére, Parisz első feleségének és Szép Helenének a vetélkedésére, és egy hősre, akit Odüsszeusz kiíratott az Iliászból. Az eredeti ókori forrásokból újramesélt történetek szórakoztatnak, elgondolkodtatnak, és színesebbé teszik a mitológiáról alkotott képünket.

A kötet 2024-ben jelent meg Szlukovényi Katalin szerkesztésében, Khor Fruzsina rajzaival, a Trend Kiadó gondozásában. Ajánljuk a gyűjteményt mindazoknak, akik szeretnék más megvilágításból is megismerni a görög-római mitológia történeteit.


Megtekintés az Online Katalógusban

2025.01.28