A kötet rezignáltan bújtatja mesei köntösbe az idegenné váló szülőket, az iskolák rendpári agresszióját, a fullasztó otthonosságot. A karneváli forgatagban, melynek mélyén a családon belüli és kívüli erőszak ölt megannyi maszkot, játék, fájdalom és gyógyulás mozgatja az elbeszélő(ke)t. A gyermek reflektált, újrateremtett nézőpontja a kulcs ahhoz, hogy a múlt elmesélhetővé és elengedhetővé váljon. A tét a test és a beszéd felszabadítása az elbeszéltéség mentén. A kötetben megszólaló hang szikár és emlékezetes, amely kincsnek hitt átkokat, generációs traumákat mozgat ki rögzítettségükből.