43
Kányádi Sándor: Fehéringes versek
Márné Tóth Krisztina ajánlata

kanyadi-sandor-feheringes-versek

A Fehéringes versek című lemezen Kányádi Sándor Gryllus Dániellel felváltva adja elő verseit. A költő által elszavalt szövegeket a zenész által elénekeltek váltják, és a zenei kíséretből kiveszi részét Ferenczi György mellett Gryllus Samu, Apáti Ádám és Pintér Zsolt.

Van valami reményt keltően izgalmas abban, amikor egy költő a saját verseit szavalja. Más dimenzióba emeli ez a lírát, az ember talán legszemélyesebb, és épp ezért legintimebb vallomását, amelyet akárki – botfülű és zenekedvelő – egyforma eséllyel ért meg az ember legközvetlenebb verbális csatornáján, az anyanyelven át. Ilyenkor a hallgatót az a félreérthetetlen érzés bizsergeti, hogy a szerző legbensőbb énjének közelébe férkőzhet, míg a verset olvasva csupán kódoltan, egyéni tapasztalatokba ágyazva, akárhogyan is, de saját lényünkön átszűrve értelmezhetjük azokat. Ez a közvetlenség egyenesen az alkotóra irányítja a reflektorfényt, így még csupaszabban áll előttünk, mint valaha.

Ez a nagyszerű élmény fonódik egybe Kányádi Sándor és Gryllus Dániel Fehéringes versek című lemezén, amelyen nyugodt természetességben lüktetnek egymás után a versek – természetesen a költő előadásában – és a dalok – természetesen a költő verseiből. Míg előbbi olykor csalóka hideget kerget végig a karunkon, utóbbi magától értetődő módon ad kissé más formát, bár mindig kényelmesen illeszkedőt, a feldolgozott lírának. Az előbbit néha kissé félszegen, a másik ember hirtelen lemeztelenedése előtt érzett szemérem és kíváncsiság keveredésével lessük. A Gryllus személyiségén átszűrt, meghangszerelt, helyére illesztett vers elringat, megnyugtat, kész tények elé állít. Mindenki eldöntheti, neki mi esik jobban: rezegni azon a leheletfinom, mégis áttörhetetlen hálón, amely mögött ott áll, teljes valójában az alkotó indulat, vagy ringatózni a szavakból szőtt, dallamos varázsban, meg-megállva nézni magunkat és a világot e sorok ellobbanó fényében. Bár én azt mondom, nem is biztos, hogy dönteni kell. Talán csak hanyatt dőlni, és kicsit hallgatni, egy röpke órácskára elmélázni.

Tartalom:
01. A ló, a kutya, a könyv sírigtartóan hozzánkszegődtek
02. Az én kedvem (dal)
03. Lőrinc L. Lajos emlékének
04. Rege
05. Vidéki békevers
06. Előregyártott elemek hattyúdalokhoz
07. Vagyunk, amíg…
08. Kóbor kutya (dal)
09. Fehéringes vers
10. A bivaly és a halacska
11. Ballag a folyó (dal)
12. Éjszaka szeretnék…
13. Vénülőben
14. Triptichon
15. Jövendőmondás Ady Endre lapjaiból
16. Ment a Kőrös mentén (dal)
17. Levéltöredékek
18. Ne szállj el (dal)
19. Tavaszvárás
20. Szelíd fohász
21. Felemás őszi ének (dal)
22. A fenyő úgy látta…
23. Sörény és koponya
24. Epilógus 
 
Előadja: Gryllus Dániel
Teljes játékidő: 51 perc
Formátum: audio


Megtekintés az Online Katalógusban

2024.10.04