Az alapötlet érdekes, bár nem túl eredeti. Az álmokban, főleg más álmaiban való mászkálás mindig is vonzotta az írókat és filmeseket, de Christopher Nolan jóval túlmegy ezen: a Leonardo DiCaprio alakította álomhacker és csapata feladata, hogy elültessen egy gondolatot egy milliomos tudattalanjában, ezzel olyan, immár tudatos üzleti döntésekre késztetve, melyek a csalók megrendelőjének, a konkurens bizniszmennek megfelelnek. Nem mondja nekem senki, hogy ezt százszor látta. Az ötlet tehát jó, na de mi van a megvalósítással? A látványvilág oké, akad itt minden, mi szem-szájnak ingere: a cyberpunk mozik egyik kedvenc motívumától és a manipulálható memóriától kezdve az (én)határok elmosódásán és a szubjektív időkezelésen át egészen a klasszikus akciójelenetekig. A filmben adott egy tolvajcsapat, melyet azzal bíznak meg, hogy egy iparmágnás (Cillian Murphy) agyában elültessenek egy gondolatot, melyből a konkurens nagyvállalat vezetőjének (Ken Watanabe) anyagi haszna származik. Elkezdődik hát az utazás a tudattalanba, az álom az álomban, meg az álombeli álomban: ugrabugrálunk a különböző szintek/világok között, egyik szereplő álmából/agyából át a másik szereplő álmába/agyába, melyek mindegyike önálló látványvilággal rendelkezik – ezek között akad érdekesebb, invenciózusabb, tagadhatatlanul lenyűgöző vizualitású és ötletes.

Sokan azt kifogásolják, hogy túl hosszú lett film, és az eleje unalmas. Én azt gondolom, hogy mindig azt a legnehezebb megoldani, hogy a néző megismerhesse a teljesen más világ szabályait, és ez olyan módon történjen meg, hogy közben ne aludjon el rajta. Szerintem Nolan ezt elég jól megoldotta: nem volt túl sok a magyarázgatás, nem ült le a film, mégis minden szükséges információ átjött. Természetesen nem kaptunk választ minden kérdésre (pl. hogy működik a szerkezet, amellyel a tudatalattiba utaznak, hogyan építi fel az álomvilágokat az építő stb.), de ezekre nem is volt semmi szükség ahhoz, hogy követni tudjuk a cselekményt. A végeredmény szempontjából fontos dolgokat megtudtuk: mi az a projekció, hogyan lehet közlekedni a tudatalatti különböző szintjei között, mi az a Váró, és a leglényegesebb: ebben a teljesen speciális akcióban miért mások a szabályok. Ez utóbbi az egyik leglényegesebb elem annak megértésében, hogy végül is mi lett a film vége: ha nem működik a „meghalok az álomban, akkor felébredek” szabály, mert az altató-nyugtató koktél csak így lehet elég stabil ahhoz, hogy három szint mélyre mehessenek a tudatalattiban, akkor más módon kell visszatérniük. Erre találták ki a lökést, melyet mindig egy szinttel feljebbről kell indítani. De mi történik, ha lekésik a lökést, sőt a tartalék lökést is? Erre a kérdésre könnyebben megtaláljuk a választ, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a film egy bizonyos jelenete kétszer szerepel, mintegy keretbe foglalva az egész akciót (ezzel hangsúlyozva a jelenet fontosságát), valamint a pörgettyűt a film utolsó jelenetében. De a legjobb, ha mindenki megfejti magának...

Az Eredet nem az évtized filmje. Jól kimunkált akciómozi, igazi amerikai blockbuster, méghozzá az intelligens fajtából, kizárólag a zsáneren belül érdemes bírálni, „lynch-i” mélységek után kutakodni pedig abszolút felesleges. De A sötét lovag mélyen árnyalt karaktereit is hiába keresi a néző. Van helyettük ellenben logikusan kidolgozott, többszörösen összetett filmes dimenzió, kivételesen izgalmas látványvilág, fülbemászó zene és pörgő akció. Nem véletlen, hogy a 4 Golden Globe-jelölésből egyet sem, a 8 Oscar-jelölésből négyet, a 9 BAFTA-jelölésből pedig csak hármat nyert meg, de azok mind a látvánnyal állnak kapcsolatban. Ugyanis ez a film legnagyobb erőssége.

Díjak:
BAFTA-díj (2011) – Legjobb látványtervezés
BAFTA-díj (2011) – Legjobb vizuális effektusok: Paul Franklin, Chris Corbould, Andrew Lockley and Peter Bebb
BAFTA-díj (2011) – Legjobb hang
Oscar-díj (2011) – Legjobb operatőr: Wally Pfister
Oscar-díj (2011) – Legjobb vizuális effektusok: Paul Franklin, Chris Corbould, Andrew Lockley and Peter Bebb
Oscar-díj (2011) – Legjobb hangkeverés: Lora Hirschberg, Gary A. Rizzo and Ed Novick
Oscar-díj (2011) – Legjobb hangvágás: Richard King

Megtekintés az Online Katalógusban