36
Otfried Preußler: A kis boszorka
Lőrincz Szimonetta ajánlata

otfried-preussler-a-kis-boszorka

Otfried Preußler a Kolibri klasszikusok sorozatában megjelent kötetének főhőse a kis boszorka, aki boszorkaidővel mérve még kiskamasz, zsenge korúnak számít a maga százhuszonhét évével a boszorkányok közt. Fontos mérföldkő előtt áll: boszorkányvizsgára készül, amire roppant szorgalmasan és lelkiismeretesen készül. Hosszú-hosszú órákon át kitartóan gyakorolja a boszorkányok könyvének összes varázsigéjét. Persze nem ok nélkül. Nem is csoda, hiszen lelki békéjét teljesen megzavarja, hogy – zsenge kora okán – nem vehet részt a boszorkányok éves táncos mulatságán, a Walpurgis-éjen, a legnagyobb boszorkányszombaton.

A kis boszi azonban nem nyugszik ebbe bele, mindenáron el akar menni, hiába próbálja erről lebeszélni Abraxasz, a beszélő holló. Óva inti, hogy megszegje a tilalmat. Szerencsétlenségére lebukik, nagynénje, a gonosz Rumpuncs felfedezi őt a vigadó tömegben, és a főboszorkánnyal büntetést szabnak ki rá. Végül a józan boszorkányfőnök megelégszik a seprűje elkobzásával és egy év próbaidővel. Ezen idő alatt a kis boszorkának be kell bizonyítania, hogy valóban jó boszorkány. Abraxas azt tanácsolja, hogy használja fel ezt az időt arra, hogy a lehető legtöbb jó cselekedetet hajtsa végre. Szorgalmasan forgatja ugyan a Boszorkányok Kézikönyvét, sokáig mégsem sikerül varázsolnia, eső helyett először fehér egerek potyognak, aztán békák, majd fenyőtű, végül pedig aludttej csepeg az égből.

Kacagtató kalandjai során aztán egyre inkább jó boszorkány válik belőle, aki segít a jó embereknek, és megbünteti a rosszakat. Többek között segít a rőzsegyűjtő asszonyokon, a félvárva papírvirágárus kislányon, a szekérhúzó lovak sanyarú sorsát is elrendezi, megment egy ökröt és egy holló családot a végeztétől, egy didergő geszenyeárust pedig a fagytól. Az állatoknak farsangot rendez, a link tetőfedőnek pedig cifra kalandokat. Csupa kedves és önzetlen segítéssel telik a kis boszorka egy éve, és lassan elérkezik a boszorkányvizsga ideje is. Az eltelt idő végén számot kell adnia arról, hogy elég jó boszorkány volt-e, aki méltó a bocsánatra. Nem is marad adósa senkinek. Megmutatja, hogy nemcsak jó szívű, de furfangos is. A történet végül egy nem várt, meglepő, de örömteli fordulattal zárul, melyben az univerzum egyensúlya is helyrebillen.

Az olvasmányos, vidám történet remek szórakozást ígér a 6-8 éves gyerekeknek. Mulatságos, színes, mozgalmas rajzok teszik teljessé számukra az élményt.


Megtekintés az Online Katalógusban

2024.09.03