54
Petőcz András: A születésnap
Bári Edit ajánlata

petocz-andras-a-szuletesnap

A Nagy Fényképalbumban minden benne van, mondogatta mindig az apám, és nemcsak minden, de az egész életünk, mert a Nagy Fényképalbumból minden kiderül, az is, hogy kikkel és mikor voltunk együtt, és mit is csináltunk akkor, amikor együtt voltunk velük, és hogy valójában szerettük-e őket valamikor, avagy nem” ‒  meséli Tóni, a narrátor, aki meglehetősen különleges tulajdonsággal bír: nem öregszik.

Petőcz András A születésnap című regénye, pontosabban szólva, a családtörténet mintegy 30 évet ölel fel, de Tóni megmarad annak, ami, vagyis gyereknek, aki a maga sajátos perspektívájából nézi a körülötte zajló eseményeket. Ez a könyv a változatlanságról (is) szól. Arról, hogy soha semmi nem lesz másképp. A szituációk változhatnak, mi magunk mégis változatlanok maradunk.

Vallai Péter színművész, aki irodalmi esteken már évek óta meséli Tóni történeteit, bensőséges előadásával számunkra is „családivá” varázsolja ezeket az emlékeket. Petőcz András kortárs költő, író, szerkesztő. 2008-ban (egyéb díjai mellett) Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. A hangoskönyv utolsó fejezetében az író és az előadó beszélgetése halható a regényről.

Előadja: Vallai Péter
Teljes játékidő: 7 óra
Formátum: MP3


Megtekintés az Online Katalógusban

2024.08.30