67
Bandi István (szerk.): Határeset - Egy határőrtiszt életútja két világrendszer határán
Borbély Tamás ajánlata

bandi-istvan-hatareset

Bella Árpád határőr ezredes történelmi pillanatban, az 1989. augusztus 19-én megrendezett páneurópai piknik idején teljesített szolgálatot Sopronpusztán. Rangidős tisztként döntő hatással volt rá, hogy miként kezeljék az akkor még a két világrend határára érkező NDK-s menekülteket a magyar határőrök. Bella Árpáddal Bandi István készített életútinterjút, ami 2023-ban jelent meg a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár gondozásában.

Az életútinterjú során feltárul a hivatásos határőrtiszt, nemzetbiztonsági tiszt és családapa élete, karrierútja, melynek nagy része a Kádár-rendszerhez köthető. Ezáltal az olvasó megismerheti, milyenek voltak a mindennapok a fegyveres testületeknél az 1970-es és 1980-as években, illetve a rendszerváltás hajnalán. Az interjú során számos érzelmektől sem mentes visszaemlékezés elhangzik, olyan információkra tehet szert a kutató vagy az érdeklődő, melyek az írott forrásokból ma már nem deríthetők ki. A kötet ismertetője szerint: „Mindig a helytállás, a mérlegelés és az embernek maradás hatotta át cselekedeteit, függetlenül attól, hogy a soproni tisztképzésről, a soproni határőrkerület forgalomellenőrző pontján (FEP) történtekről, a páneurópai piknikről vagy éppen a rendszerváltozás után a Határőrség Országos Parancsnokságán, majd a Nemzetbiztonsági Hivatalban betöltött feladatairól mesélt.

A kötetből Bella Árpád élete és hivatali előmenetele mellett megismerhető a nyugati határszakasz is: hogyan tekintettek rá a kortársak, miként működött, hogyan teltek az itt szolgálatot teljesítők mindennapjai. Részletesen megismerhetjük továbbá 1989 augusztusát is, amikor a világot bejárták az osztrák-magyar határszakaszon készült képek.


Megtekintés az Online Katalógusban

2024.08.27