A szerző Finnországban élő svéd meteorológus, tudományos műsor szerkesztője, fejezetről fejezetre vezeti végig az olvasót a történelmen az ősi időktől kezdve a holocénon át, amely az ember elterjedésének kora volt a kontinenseken. Bemutatja a rendszeresen, kb. 1500 évenként visszatérő „kis jégkorszakokat”, részletesen a 14. századtól a 18. századig tartó időszakkal foglalkozik, amely rossz termést, éhínséget, elégedetlenséget, háborúkat szült, ám ugyanakkor a felvilágosodás szellemi áramlatát, a tudományok fejlődését is elhozta.
Marcus Roselund megállapítja, hogy az ember nagy áldozatok árán, de minden korban képes volt fennmaradni, megújulni, alkalmazkodni az időjárás körülményeihez. Míg korábban az időjárás befolyásolta a történelem alakulását, ma a túlzott környezeti beavatkozások hatnak az éghajlat változására is. A napjainkban is főként a földművelésből élő fejlődő országok számára nagy csapást jelent a mostani szélsőséges, kiszámíthatatlan időjárás. A gondolkodó ember (homo sapiens) azonban már a 8200 évvel ezelőtti nagy lehűlés és szárazság idején feltalálta az öntözéses földművelést Mezopotámiában, amely az emberi civilizáció fejlődéséhez vezetett a városok kialakulása, a művészetek és a tudományok területén. Jelenleg pedig génmódosított gabonafélék kikísérletezésével igyekszik felkészülni a globális felmelegedés kihívásaira, hatásaira. A szerző optimista módon arra a következtetésre jut, hogy a bolygónk jövőjét érintő éghajlati változásokon a sok katasztrófát túlélt emberiség ezúttal is túljuthat, ha helyesen lép még most, az utolsó előtti órában.