65
40 és annyi
Tolnai Gáborné ajánlata
Rengeteg rossz kritikát kapott Judd Apatow filmje. Ez az eddigi leggyengébb filmje – mondták, mert roppant közönséges és alpári, tele van klisékkel, és a történetnek nincs íve. Véleményem szerint semmivel sem rosszabb, mint az előzők (40 éves szűz, Felkoppintva, Ki nevet a végén), sőt: sokkal énközelibb, személyesebb, megejtőbb. Az alpáriságra, közönségességre nincs mit mondanom, akinek ez nem jön be, ne nézzen Apatow-filmeket, hiszen ez az egyik védjegye. Ugyanarról a jelenségről van szó, mint Woody Allen esetében: sok mindenkit idegesít a stílusa, mások szerint pedig ő egyszerűen egyedi és megismételhetetlen. A klisékről csak annyit, hogy a rengeteg tökegyforma, mindenféle egyediséget nélkülöző, gagyi szabvány-vígjátékokhoz képest ebben csak éppen annyi van, amennyit a hétköznapi való életből vett téma hoz magával. Egyébként pedig klisék nélkül elég nehéz filmet csinálni, a kérdés az, hogyan van tálalva.
A harmadik fő kifogás – nincs íve a sztorinak – pedig egyenesen vicces. Persze, hogy nincs íve! Sőt, igazából sztori sincs. A 40 és annyi ugyanis nem egy történetet mesél el, hanem egy állapotot mutat be: milyen is 40 évesnek lenni. Az eredeti cím (This Is 40) sokkal jobban kifejezi a lényeget. És a fanyalogva fogadott humor is más, mint a már említett gagyi vígjátékokban: nem a sztorira, nem a helyzetkomikumra épül, hanem a figurákra. Lehet, hogy klisészerű a szituáció, amin röhögünk, de vegyük észre, hogy nem a helyzeten szórakozunk, hanem a főszereplők reakcióin. És ez nagy különbség. Én nem tudok azon jóízüen hahotázni, hogy Pete (Paul Rudd) a fenekét akarja megnézni egy tükör segítségével (ugyanis nem szeretem a direkt humort), de azon már igen, ahogy becses neje erre reagál. A film tulajdonképpen ilyen kis szkeccsek sorozatából áll, amelyek viccesen mutatják be a házaspár és két lányuk kis családi válságait. A több, mint 2 órás filmben egyszer sem éreztem, hogy elég volt ebből a két hülyéből, váljanak el vagy béküljenek ki. Nem, mert az eltúlzott, kiélezett szituációk mögött ott volt az ÉLET, ami pont ilyen.
A mozi Debbie (Leslie Mann, Apatow felesége) negyvenedik születésnapján indul, és Pete nem sokkal későbbi negyvenedik születésnapjáig tart. A kettő közt a pár egy jó kis életközépi válságban dagonyázik: párkapcsolati, szülői, szexuális és anyagi szempontból egyaránt mélypontra kerülnek. De az első perctől világos, hogy bármennyire is úgy tűnik, hogy gyűlölik, valójában szeretik egymást, és bármennyire is szabadulnának egymástól, valójában nem akarnak külön lenni. Mann és Rudd összeszokott gördülékenységgel reagálnak egymásra, ez a briliáns pingpong minden pillanatban iszonyú vicces, de közben megható otthonosság is van köztük. Mint Apatow-nál mindig, a mellékszereplők most is frenetikusak: Albert Brooks mint Pete lejmolós apja, Megan Fox mint Debbie tökéletes mellű alkalmazottja, és főleg Maude és Iris Apatow (gyerekek) remekül asszisztálnak Mann és Rudd robbanékony kettőséhez. A kamaszlány révén bekerül a popkultúra is a filmbe: a sorozatok és a Facebook – úgy, mint a való életben – képes elhúzódó családi viszályt gerjeszteni. A legzseniálisabb viszont a klimaxoló tigrisanyaként két jelenetben felbukkanó Melissa McCarthy, aki gátlástalanul improvizálja a legmegdöbbentőbb őrültségeket.
Egyszóval olyan ez a film, mint az élet, csak egy picit – egy egészen icipicit – a felszín mögé kell nézni. Szerintem a saját műfajában jó, ajánlom mindenkinek, akinek bejöttek Apatow eddigi filmjei, aki szereti, ha a humor nem teljesen direkt, aki bírja, ha egy film az átlagostól eltérően hat, és mindenkinek, aki egy jót akar szórakozni, és nem zavarja egy kis trágárság!
2024.05.17
