„Minden történetben, amely megérintett, létezik valamiféle kapcsolat a látható és a láthatatlan között. Márpedig e két dolognak jelen kell lennie ahhoz, hogy egy történetért érdemes legyen elmenni a színházba.” Brook létfontosságúnak tartotta, hogy rendezéseivel erkölcsi és szellemi üzenetet közvetítsen. Nagyon gyakran nyúlt vissza valamilyen ősi hagyományhoz, legyen az egy több ezer éves indiai mítosz, egy szúfi példázat vagy egy Shakespeare tragédia, és igyekezett felszínre hozni a benne rejlő szellemi kincseket a mai ember számára. Célja az volt, hogy a múlt értékeit a jelenben tegye élővé érthető módon.

Rendezéseit világszerte mindig nagy érdeklődés övezte, és ő mindent meg is tett, hogy munkái érdekesek legyenek, az unalmat ugyanis a színház halálos ellenségének tartotta. Hangsúlyozta, hogy a színpadon zajló játéknak tele kell lennie élettel. De ez nem elegendő, szükség van olyan mondanivalóra, ami a közönség legmélyebb lelki szükségleteit elégíti ki. Enélkül a színház a könnyű szórakoztatás eszközévé válik, amely bármikor elhagyható esti program lesz a mindennapok forgatagában. Ehhez a színháznak újra ünneppé kell válnia, amelyet átélve a néző másként távozik, mint ahogyan érkezett. És a nehéz feladat teljesítéséhez csupán néhány óra áll rendelkezésre. De ha ez az idő koncentrált, magába sűrítheti azt a tapasztalatot, amely elindítja a belátást és a belső átalakulást.

„Úgy gondolom, ma a világnak el kell távolodnia attól a szándéktól, hogy egy másik világot teremtsen, a negyedik fal mögé, ahová a néző elmenekülhet. Azt kell megkísérelnie, hogy a saját világunk szívében intenzívebb érzékelést teremtsen.”

Megtekintés az Online Katalógusban