A ciklusokba rendezett versekben (Kegyelem, Boldog ámulat, Húsvirág, Kő mellet kövek, E(é)lő-játék /1976/) a lélek finom rezdülései formálódnak szavakká, képekké. A hóesés befogad lapjain sorjázó versek a gondolati költészet valóságos igazgyöngyei – nem lázadnak, sokkal inkább lelki közvetítést vállalnak magukra. A költő figyel, alkotói elmélyülésében alázattal mutatja a számára valót. Balladai sorok kísérik a folytonos vágyakozást azután, ami az övé; a „miért” érdeklődő és gyötrődő kérdései egymásba fonódnak. Neveltetésének tengelye a harmónia, amelyekből az évek során bár néhány már elköltözött, de az emlékek máig megvannak, ahonnan új és új ihletet meríthet.

Kiemelt szerepet kap az édesanya motívuma, a barátok, felidéződik mindaz, melyet a költemények megformálója számára jelentettek. Gülch Csaba verssorokon keresztül üzen, kérdéseit, gondolatait, vívódásait osztja meg az olvasóval. Ihlető forrásai egyaránt érkeztek József Attilától (a Kopogtatás nélkül című verse Latinovits Zoltán előadásában), Nagy Gáspártól, Cseh Tamástól, Major Zala Lajostól, Illyés Kingától, Vas Istvántól – utóbbit egyenesen tanárának tekinti, hiszen baráti okítással javította ki a stilisztikai hibákat. A hó Gülch Csabánál szókép, amely mint a mennyből fakadó szent anyag, a földön életet adó vízzé válik. A versek befogadásához szükséges egyfajta lelkiállapot, s bár „az emberi érzések egyetemlegesek, megérthetők, de ugyanakkor megismételhetetlenek, még ha hasonlók is”.

A borító és a versek illusztrációi Babos Ágnes festőművész színes grafikái, szemléletes és méltó kiegészítője a kötetnek.