1166
Gülch Csaba: Csendlépcső

gulch-csaba-csendlepcsoGülch Csaba 1994 óta a Kisalföld napilap munkatársa, hat verseskötete jelent meg. A szerző A Műhely, az Új Forrás, a Tekintet, az Árgus, a Hazánk és a Lyukasóra című folyóiratokban publikál, 2018-ban a Magyar Írók Egyesületének alelnökévé választották. Gülch Csaba legújabb verseskötetét a 18. Győri Könyvszalonon mutatták be. A Csendlépcső tulajdonképpen egy ,,regény", csak négy sorokba szedve - fogalmazott a szerző kötetéről.

Az emberi lét fontos mozzanatai, a szülőföldhöz való erős kötődés, a boldog gyermekkor emlékei, finom ételek ízei jelennek meg a versekben. A természet által biztosított csend és harmónia a szerző igazi alkotói közege. A négysorosok vallanak az Istenhez való viszonyáról, az elmúlás méltó elfogadásáról, lelki békével és erős hittel való felkészülésről a kötet alcímében megjelenő végzetes „haláltangó eltáncolására.”

A kiadványt Máró Krisztián tervezte, a kötet borítóján található piktogram is az ő keze munkáját dicséri. A könyv lapjain, az egyes verseknél is ez a lépcső jelkép látható. A kötetet forgatva, mint egy mozgófilm pereg kockáról kockára a lépcső, szimbolizálva az élet mozgását: hol fölfelé, hol lefelé haladunk a lét grádicsain.

2019.02.04