48
Fésűs Éva: Kristályvirág
Máté Zsófia ajánlata

fesus-eva-kristalyviragA kaposvári meseíró, költő Fésűs Éva a magyar gyermek- és ifjúsági irodalmat gazdagító kiemelkedő életműve, tiszta és szép nyelvi eszközökkel megalkotott, örök érvényű emberi értékeket közvetítő meséi, valamint televíziós és rádiós gyermekműsorai elismeréseként 2017-ben Kossuth-díjat kapott. A több mint 90 esztendős írónő történeteit máig szívesen hallgatják a gyermekek.

Tőle tudjuk azt is, hogy az üveghegyek általában nem törékenyek, hiszen meg szokták mászni őket. Erdőháti Zöld király legénykorában megmászta az üveghegyet, ez volt a próbatétel, amivel sikerült meghódítania a szép királykisasszony szívét, és elnyerte Csengő-Bongó ország koronáját. Békében, boldogságban uralkodott, és feleségével együtt nevelték egy tucat gyereküket. Az idő során Zöld király megöregedett. Amikor gyógyfürdőben kezelteti fájós tagjait, váratlanul összetalálkozik Kobakházi Tök királlyal, aki mindig is irigyelte egykori vetélytársa szerencséjét. Elérkezettnek látja az időt, hogy bosszút álljon: gonosz tervet kovácsol, hogy megszégyenítse és mindenéből kiforgassa Zöld királyt. Ármánykodásában még az üveghegyi törvény is neki kedvez, s úgy tűnik, tervét sikerre viszi, a Zöld királyt földönfutóvá tesz. Ez már olyan biztos, hogy akár mérget is vehetne rá. Vagy mégsem?

Fésűs Éva a klasszikus mesék szófordulatait használja, a népmesék hangulatát humoros egyéni ötletekkel színezi. Szekeres Erzsébet színes illusztrációi jól kiegészítik a tanulságos történetet. A Csaló az üveghegyen címmel 2002-ben megjelent mesét most a Kairosz Kiadó gondozásában vehetjük kézbe, új, Kristályvirág címmel.


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.09.11