4814
Rendezvény beszámoló: Filmklub a könyvtárban
Volt egyszer egy Németország

Szeptember 26-án a Kisfaludy Károly Könyvtárban ismét Filmklubra került sor, ezúttal idegennyelvi napok alkalmából. Hogyan vet a sors, avagy a világháború forgószele ellentétes partra hasonló élethelyzetet átélt embereket? Kihallgató és gyanúsított így találkoznak egymással a Volt egyszer egy Németország című, 2017-es német vígjátékban.

Alaphelyzet az éppen véget ért második világháború, eljött a számvetés ideje, s ez bizony súlyos teherként nehezedik a náci gépezet egykori működtetőire, de az áldozatoknak sem egyszerű: egy életre csalódtak abban az államban, mely kivetette őket; egykori német polgárokból a fajvédelem jegyében üldözött páriák, megsemmisítendők lettek. Esetleges törekvésük a visszaintegrálódásra komoly nehézségekbe ütközik.

Hogyan lehetett eme szörnyűségeket túlélni? Hősünk (Moritz Bleibtreu) kényszerkompromisszumot kötött: viccmesélési képessége felkeltette a táborvezetők figyelmét, s így kiemelték a halálra ítéltek sorából, ennek ára a Führer szórakoztatása lett. Mindez persze nem jelenti azt, hogy jobban becsülték volna, csak mint „hasznos zsidó” (zsidó mivoltáról persze hallgattak) tehetett nekik – átmenetileg – jó szolgálatot. Korbács és kalács politikájával tartották sakkban.

Hősünk ambivalens érzésekkel küszködött. Az általa mélyen megvetettet, gyűlöltet kellett úgymond viccekre betanítani, hogy az itáliai vezérrel (Mussolini) való találkozáskor egy szellemes, sziporkázó náci vezér legyen a Duce tárgyalópartnere. Ilyen helyzetben az áldozat igyekszik helyzetét kedvezőbbnek feltüntetni, mintegy elképzelve, hogy megöli a zsarnokot. Ezt meséli kihallgatójának (Antje Traue), aki náci kollaborációval gyanúsítja, mi több, erre gondolnak üzlettársai, akikkel fehérnemű-eladásra adja a fejét. A háború előtt jó nevű cégük volt, mely ezzel foglalkozott. Ettől fosztotta meg a náci rendszer, s családtagjaival a koncentrációs tábor szögesdrótjai mögé került.

A történet abszurditása: az a tiszt vall mellette, aki a vicctanításra felkérte; egy nácit tűzvész öl meg, újságos pavilonját egykori foglyok gyújtották fel. Főhősünk ügye tisztázódik, aktáját lezárják, megismeri kihallgatótisztje előéletét, sőt alkalmi légyottra is sor kerül közöttük.

Izgalmas, fordulatos filmet láttunk Sam Garbarski rendezésében. A nagybetűs történelem egyéni sorsok összetevőjéből táplálkozik. Zárszóra megtudjuk, hogy majd mindegyikük hátat fordított Germániának, s az óceán túlpartján leltek új otthonra.

Csiszár Antal