392
Rock: Második műszak
Terman Tímea ajánlata

masodik-muszakKiváló együttesek – mint például a Csík zenekar, a Rackajam és a Kiscsillag – zenészeiből alakult új felállás a Második műszak. A nevezett együttesek műfaji határait feszegetve és a tagok egyéni érdeklődését követve rockabilly – rock and roll, blues, rhythm and blues stílusban írt dalokat és feldolgozásokat játszanak. A Fonó gondozásában megjelent első lemezükön Ferenczi György és Presser Gábor is közreműködik.

„A dalok csak úgy jöttek... néha maguktól, valami régi-régi emlék kapcsán, amit sokáig – talán már félig el is feledve – hordoztunk magunkban, igazából nem is gondolva rá. Most viszont már látjuk, hogy valamiért mégsem ment ki a fejünkből. És persze volt olyan is, ami teljesen friss élmények alapján született: no hát ennek sem álltuk útját...”

A lemez megjelenése óta az alaptagok, Barcza Zsolt (cimbalom), Bartók József (nagybőgő, basszusgitár), Makó Péter (fúvós hangszerek), Pintér Zsolt (mandolin, gitár, ének) és Szabó Attila (gitár, ének) Mező Misi énekessel bővült, és Mihalik Ábelt Jankó Miklós váltotta a dobok mögött. Valamint megjelent új kislemezük Emlékszem nyár volt címmel.

Tracklist:
01. Mama vegyél...
02. Minden eladó
03. Tingli-Tangli
04. A bor lelke
05. Csak azért...
06. Egy pohár tonik
07. Ikarusz
08. Zenevonat
09. Szállunk a szélben (Lábam a gázon)
10. Kulcs a kézben
11. Szürke dal
12. Rock therapy


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.08.03