95
Alternatív zene: Kampec Dolores - A bivaly hátán
Tolnai Gáborné ajánlata

kampec-dolores-a-bivaly-hatanA Kampec Dolores a Kontroll Csoport egyik utódzenekara, amelyet 1984-ben Kenderesi Gabi és Hajnóczy Csaba alakított meg. Basszus- és második gitárosként Szineg Ildikó állt be, állandó, hús-vér dobost sokáig nem találtak, ezért megfelelően programozott dobgépet vetettek be. Először 1985-ben léptek fel a Petőfi Csarnokban, 1986 decemberében pedig felvettek egy nagylemeznyi anyagot, tíz számot, egyiket két változatban; a demószalag végül Made In Budapest címmel készült el.

1987-ben Varsóban és Zürichben koncerteztek (továbbra is dobgéppel), majd 1988-ban az amerikai Pere Ubu európai turnéján játszottak. Bejárták Európát, 30 alkalommal játszottak külföldön. 1988-ban a holland The Ex meghívására és támogatásával az együttes Amszterdamban elkészítette első nagylemezét, amelyet a Konkurrel kiadó jelentetett meg Nyugat-Európában, a következő évben pedig a Ring Kiadó – licensz alapján – Magyarországon a Ringnél I. címmel. Ekkor már Szegvári Zoltán is tagja volt a zenekarnak, szaxofonozott, és mint mindenki, programozta a dobgépet. Levitáció című második nagylemezük az alternatív sajtó szerint 1991-ben az év legjobb magyar lemeze volt (ezt már a Bahia adta ki). Az előző albumot készítő csapat egy dobossal, Mátrai Sándorral egészült ki, a közreműködők között megjelent Dózsa György, aki eredetileg a távozás gondolatával foglalkozó Szinegi pótlására állt be, aztán ott ragadt, a szerzők között pedig feltűnt Unoka Zsolt.

1991-ben a Bahia kiadta első és a második lemezüket egy CD-n, majd 1992-ben egy demót 1984-1988 címmel. 1992 nyarán tizenhét koncertből álló túrát tettek Ausztriában, Németországban, Svájcban, Belgiumban és Hollandiában, kis klubokban, nem túl sok néző előtt. Utána azonban újra dobos után nézhettek, mert a Mátrait követő Asztalos Zoltán is kilépett. Muraközy Péter jött a helyére, vele készült a harmadik album, A Tű Fokán, szintén a Bahia kiadásában. 1996-ban, tagcserék után, megjelentették Zúgó című lemezüket, amely nehezen emészthető lemez lett. 1999-ben az előkelő Victoriaville Fesztiválon szerepeltek Kanadában. Újabb négy év után jelentkezett aztán a Kampec Dolores A bivaly hátán című koronggal, az album megjelenése idején a következő felállásban működtek: Kenderesi Gabi (ének, hegedű); Hajnóczy Csaba (gitár, sempler); Szokolay Dongó Balázs (szopránszaxofon, duda, furulya); Vajdovich Árpád (basszusgitár); Halmos András (dob derbuka). A zenekarral rendszeresen együtt dolgozik még Grencsó István (szaxofon, fuvola).

Tracklist:
01. A Bivaly Hátán / Sitting On The Buffalo
02. Tan Naa Ne / Tan Naa Ne
03. Tizenöt / Fifteen
04. Yürüyorum / Yürüyorum
05. Testett Oltött / Incarnated
06. Séta (Su És Si) / Walk (Shu And Shi)
07. Felhőcske 1 / Small Cloud 1
08. Felhőcske 2 / Small Cloud 2
09. Csend (Valódi Csend) / Silence (Real Silence)
10. A Bivaly Hátán (Rövid Változat Rádióállomásonak) / Sitting On The Buffalo (Short Version For Radio Stations)


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.05.04