Március 29-én a Marcalvárosi Fiókkönyvtárban Sulyok Attiláné könyvtáros tartott előadást A Titanic titkairól az összegyűlt érdeklődőknek. A téma immár több mint 100 éve megunhatatlan, hiszen nagyszerűen példázza az emberi megalomániát, valamint azt, hogyan is fordulhat egy valódi álomút igazi rémálomba.

Amikor a világ addigi legnagyobb utasszállító hajója elhagyta Európa kikötőit, senki sem gondolta, hogy New York helyett végül a hullámsírba mennek, a Titanic büszkeségét örökre elnyelte az óceán. Utasok tömege lelte halálát, családok mentek tönkre, gyermekek maradtak árván, vállalatbirodalmak vesztették fejeiket. Pedig az egész nem így indult. A kivándorlók úti célja az ígéret földje volt, mások pedig üzleti és egyéb célokból keltek útra.

A XX. század a technika korának ígérkezett. A Ford autók ekkor kerültek az országútra, s bár a repülés még gyermekcipőben járt, de már sejttette jövendő diadalútját. Politikailag – feszültségektől távolról sem mentes – időszakot éltek át a kortársak. Az első, majd második marokkói válság, majdan egymással farkasszemet néző háborús szövetségi rendszerek formálódtak, a Balkán két regionális háborút élt át, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Oroszország túl volt az első polgári demokratikus forradalmán, hogy azt majd még kettő kövesse (a legutolsó egészen 1991 decemberéig hagyott nyomot a vén Európán).

A Titanic 1914. április 10-én futott ki Southampton kikötőjéből. Több éven át építették, az akkori időkig a legnagyobb tengeri járműként mutatkozott be. Hossza 270, legnagyobb szélessége a vízvonalnál 28, magassága pedig – a gerinctől a kémények tetejéig – 53 méter volt. Aki fedélzetére lépett, labirintusban érezhette magát. Térképek szolgáltak úti kalauzul a tájékozódáshoz. Erőgépmeghajtója négyemeletnyi volt, a hajócsavarok is hihetetlenül nagyok. A kazánok naponta széntömegek tonnáit nyelték el, az élelmiszerraktárban csak húsból harmincnégyezer kilónyit halmoztak fel, s utána még temérdek burgonyát, szeszes italt.

Szerkezetileg három hajóosztályra különült el, de a harmadosztály jegyei is egy munkás havi fizetésének feleltek meg. Az első osztály minden elképzelhető luxussal volt felszerelve: játékszoba, szivarterem, fényűző étterem. Nagy létszámú személyzet szolgálta ki az utasokat, zenekart is szerződtettek. A hajó kapitánya, Edward John Smith tapasztalt tengeri medveként parancsnokolt - rábeszélésre halasztotta el nyugdíjba vonulását.

A hajó építését jóval megelőzően olyan regény látott napvilágot, melyben egy hasonló hajó tragédiájáról írtak (Morgan Robertson: Hiábavalóság, avagy a Titan hajótörése), mi több, egy kislány álmában megjelent a katasztrófa. A hajó kifutását kedvezőtlen auspícium (előjel) árnyékolta, majdnem összeütközött egy uszályhajóval is. A hajón nem volt elég mentőcsónak, sőt a meglévők terhelhetőségét sem használták ki egy téves előzetes szakértői véleményre alapozva. Ez sorsdöntő lett aztán az áldozatok száma szempontjából.

Április lévén rengeteg jéghegy szabadult el Grönlandról. A jéghegyek mintegy kilenctized része a víz alatt volt, csupán a felső mintegy egytized látszott. Sorsdöntő volt az is, hogy az árbocon figyelőknek nem állt rendelkezésére távcső. Az április 14-én 23 óra 40 perckor bekövetkező ütközéskor a jéghegy a hajó alsó felének nagy részét felhasította. Mintegy két és fél órán át tartotta magát a hajó a felszínen, másnap 2 óra 20-ra a hajótest kettétört, majd elmerült.

Ez idő tájt még két hatalmas hajó létét érdemes megemlíteni. Sorsuk a Titanicéhoz hasonlóan szerencsétlenül alakult: Olympic és Britannic névre hallgattak. Előbbi 1935-ig szolgált, postahajó is volt, majd szétbontották. Utóbbit pedig 1916-ban aknára futott, majd elsüllyedt.

A Titanic katasztrófája tragikus szenzációként járta be a világsajtót. A hajó történetét filmek, kiállítások örökítették meg. Sulyok Attiláné előadásán láttunk a budapesti Titanic kiállításról képeket, hallottunk a tenger alatti kutatásokról, valamint a felszínre hozott használati tárgyakról is.

Csiszár Antal