20
Crossover: Budapest Bár - Klezmer
Ősze Mária ajánlata

budapest-bar-klezmerA Budapest Bár zenekar Farkas Róbert kezdeményezésére 2007-ben egyetlen lemez elkészítésére állt össze. A bemutatkozás óriási sikert aratott, a zenekar napjainkig számos albumot adott ki, és koncertjeiket is mindig telt ház előtt tartják. A Budapest Bár feldolgozásaiban eltűnnek a zenei határok, összemosódnak a zenei műfajok. Jól megfér egymás mellett a cigányzene, a klezmer, a kuplé, az operett, a táncdal, a jazz, az amerikai és a latin dallamok. Megbolondítva mindez a magyar zenei élet legjelesebb énekeseivel.

2015-ben megjelent Klezmer című albumukkal a kelet-európai jiddis hangszeres tánczene irányába nyitottak. A klezmer kifejezés úgy fordítható: „az ember átlényegül énekké”. Maga a klezmer kifejezés egy régi, arámi eredetű héber szóból ered, amelyet a hangszer és a hangszeres zenész megnevezésére egyaránt használtak.

Az albumon énekesként közreműködik Bangó Margit Kossuth-díjas énekesnő, Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, valamint Fekete László, a Dohány utcai Zsinagóga főkántora. A klezmer dalok és instrumentális zeneszámok mellett a legendás Hegedűs a háztetőn című musicalből ismert Bordal is elhangzik az albumon, továbbá a CD-n szerepel egy spanyol eredetű szefárd (Adio Querida) dal, és egy mókás énekszám a vidám rabbiról (Der Rebbe Elimelech).

Tracklist:
01. Misirlou
02. Egy ősz hajú asszony (My Yiddishe Momme) – ének Bangó Margit
03. Odessa Bulgarish / A Nakht in Gan Eydn / Hassid
04. Adio Querida – ének Fekete László
05. Memory of Shoa – cimbalom Farkas Mihály
06. Der Rebbe Elimelech – ének Fekete László
07. Zemer Atik / Dancing with the Rabbi
08. Lu Y`hi / Zali, Zali – harmonika Ökrös Károly
09. Bordal – ének Mező Misi
10. Havah Nagilah – ének Bangó Margit
11. Szól a kakas már – brácsa Farkas Róbert


Megtekintés az Online Katalógusban

2017.12.08