96
Lázár Ervin: Berzsián és Dideki
Szabados Éva ajánlata

lazar-ervin-berzsian-es-didekiLázár Ervin meséi azért különlegesek, mert rólunk, a mai emberekről szólnak, méghozzá humorral és emberszeretettel. A mi problémáinkról, gyarlóságainkról van szó, de olyan formában, mely más nézőpontot ad felnőttnek és gyermeknek egyaránt. Szívhez szóló mesék ezek, melyekben mindenki magára ismerhet korosztálytól függetlenül. Ha engedjük, hogy a szívünkig jussanak, Lázár Ervin, aki varázslatos meséin keresztül velünk maradt, meggyógyítja bánatunkat.

„Berzsián költő utálta a rosszkedvet. A mások rosszkedvét is, de a magáét kiváltképp.  Most éppen kiváltképp unatkozott. Mert olyan szomorú volt mint egy lyukas serpenyő. – Ha a gazdád szomorú, szomorkodj te is – mondta mérgesen a bajszának, és kackiásról konyára állította.” Berzsián, a híres jobblada költő, hosszas fejtörés után ráébred szomorúságának okára: „–  Az emberek lopnak, csalnak, hazudnak. Lustálkodnak. Vizezik a bort. Klórozzák a vizet. Egymásnak vermet ásnak. Részrehajlók, kárörvendők, önzők, zsugoriak, gyávák, pöffeszkedők, irigyek, kontárok, tohonyák. Ez az! Ezért vagyok én szomorú! Az emberiség miatt.” El is határozza hát, hogy szakít az emberiséggel. Most először becsukja és bezárja a kertkapuját és leszereli még a csengőjét is, és a páncélszekrényébe rejti. Bevonul a házába. Végre teljesen egyedül marad. Igen ám, de valami nem hagyja nyugodni... „– Ej, Berzsián – mondta magának –, és ha netalántán egy olyan kufár tévedne ide hozzád aki még életében nem kufárkodott, vagy egy olyan hazug, aki még sohasem hazudott, nem is beszélve a borvizezőről, aki még egyetlenegyszer sem vizezett bort, és keresnék a csöngőgombot szegények, be akarnának jönni, és mindhiába. Ej-ej, Berzsián! Odahúzta a székét az ablakhoz, és meredten figyelte a bezárt kaput."

„– Hát ez elszaladt – szomorkodott Berzsián. De nem sokáig kellet szomorkodnia. Mert pár perc múlva visszatért Sróf mester. De nem ám egyedül. Ott nyekergette mellette a fűzfa hegedűjét Violin, a fülnyűvő zenész, ott locsogott-fecsegett a másik oldalán Zsebenci Klopédia és mögötte meg csavargók, csivirgők, balfácánok és jobbfácánok, ringyesek és csillogó gúnyások, a fél város ott szorongott Sróf mester mögött. 
– Berzsián! – kiabálták. – Igaz, hogy szakítottál az emberiséggel? 
– Igaz – kiáltott vissza boldogan Berzsián. 
Azok meg mind betódultak a kapun, be az ajtón, mind egyenként be a szekrénybe, ottan is a páncélszekrénybe, és nyomták a csöngőt, csak úgy csörgött-börgött. 
– Szabad! Tessék befáradni! – rikoltozott Berzsián. 
De senkinek nem kellet fáradni, mert már mindenki bent volt. Violin, a fülrepesztő zenész fölpattant a barna asztal tetejére, és rázengett, tyí-tyű-nyí-nyű, énekelt a fűzfa hegedűje. A vendégsereg meg táncra perdült, irgették-forgatták egymást. 
– Úgy kell az emberiségnek! Megérdemli! – kiáltozták. 
– De meg ám! – rikkantotta Berzsián, és ellejtett egy csárdást a Zsebenciék locska-fecske leányával, Klopédiával.”


Megtekintés az Online Katalógusban

2017.10.24