254
Rendezvény beszámoló: Szűcsinger
Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián műsora

Szűcs Krisztián zenész (HS7, NASA, Budapest Bár) és Szálinger Balázs költő, író közös estjén tapsolhatott a Kisfaludy Károly Könyvtár közönsége szeptember 27-én kora este. A rendezvényen egyaránt szerepet kapott a zene, a vers és a próza, melyek mintegy szintetizálva kerültek a közönség elé.

A feltálalt művészi-előadói „étlap” találkozott a jelenlévők ízlésével, a megjelentek a kulturális fogyasztás (a műsor) végén még „repetát” is kértek. A két vendég megidézte mind a régi idők poétáit, mind pedig a közelmúlt trubadúrjait (pl. Beatles), de a bécsi klasszikus Beethoven sem érezhette magát mellőzöttnek. Kérdés, mit szólt volna, ha jeles darabjának, a Für Elise-nek sajátos interpretálását megismerte volna. A közönség fokozódó derültséggel hallgatta az előadók erre költött tréfás szövegét.

A műsorra jellemző volt a művészek eszmecseréje, mely tulajdonképpen egymás ugratását, zrikálását jelentette. Poénra poén volt a válasz, könnyedén és bravúrosan vették egymás lapjait.

Az előadás végig gördülékenyen zajlott, ügyeltek a változatosságra, az érdeklődés ébren tartására, egy pillanatra sem szűnt meg a színpad és a nézőtér közti kapcsolat. A szereplők jó előadói vénával, művészi affinitással megáldott emberek, akik egészséges humorérzéknek sincsenek híján. A nagy létszámú közönség végig élvezhette a színvonalas produkciót.

Csiszár Antal