321
Bíró Szabolcs: Anjouk II. rész - Lángmarta dél
Szilvási Krisztián ajánlata

biro-szabolcs-langmarta-delAz Anjouk I. része egy rendkívüli történetfolyam kontúrosan kivitelezett felvezetése volt, ahol a „seregszemle” nem csupán csillogóan fényesített vértekből és ragyogóan büszke tekintetekből, hanem vérrel, kétségbeeséssel és fájdalmas könnyekkel szennyezett árnyoldalakból állt. Bíró Szabolcs a saját maga kikövezte út és pallérozta minőség elveihez vaskesztyűvel ragaszkodván vágott bele egy olyan kalandba, amely kezdésként ígéret helyett rögtön bizonyítékkal szolgált a Liliom és vér lapjain.

Még ugyanennek az évnek a naptárlapjain, 2015-ben következett a folytatás – ahogyan a tavaszi Böjtmás hónapja a tél előhírnökének Mindszent havába váltott, úgy lovagolt ki újra a napvilágra Bátor Attila, kegyetlen űrrel és eltökéltséggel szívében, a déli országrész lángba boruló visszfényével a szemeiben. Bíró Szabolcs ismét a majd’ 700 évvel ezelőtti történelmünk szövetébe (k)öltöztette a karjaiban feszülő vágyat, a lelki mélységeiben hordozott szenvedélyt és a koponyájába préselt makacs elkötelezettséget. Az Anjouk regényfolyamának második nagy etapja tovább hevíti a kovácsfújtatóval szított hitet, s a Liliom és vér oldalain tökéletesen keretezett és kontúrozott világ újabb, egyszerre hiteles, ugyanakkor mesékbe csomagolt rétegekkel vési a magyarság ezerháromszázas éveinek krónikáját.

A Dunaszerdahelyen született író a húszas éveibe lépvén a hivatásának (fel)vállalt középkori hazai történelem-közvetítést a Non nobis, Domine páros kötetével vezette fel 2012-ben – a pre-Anjou prológus Kelet oroszlánja és Az utolsó vörös barát nemcsak olyan hősöket hordozott (Bátor Vilmos), illetve teremtett (Bátor Attila), akik egy korszakot képviselnek, hanem egyszersmind olyan, elvonatkoztatásra alkalmas eszmét is, amely bármilyen szelek tépte-ráncigálta évszázadokat képes kőkeményen átvészelni. Az 1321-es év középső hónapjait végigkísérő Liliom és vér a véglegesen magyar királlyá koronázott Károly Róbert és Bátor Attila (baráti, testvéri) viszonyát differenciálva vezetett végig bennünket az Anjou-lobogóra vetülő napfény és a nemes szövetre fröccsenő vérmocsok eseményláncán, ahol Bíró Szabolcs az egyes szemeket a felvidéki hadjárat, valamint a Dubicától keletre fekvő uradalom pillanataiból szőtte.

A történetrész végén a fájdalomból és veszteségből újjászülető liliomos lovag a Lángmarta dél folyamsodrában elveszettebb, mint valaha. Ám miközben 1321 végén Bátor Attila kiüresedett és magányos lélekként keresi nyomatűnt, és talán csak hittel életben tartott családját, addig Károly király és magyar birodalma újabb konfliktusokba sodródik: míg a temesvári királyi udvartól messze északnyugatra fekvő Mühldorfban a német-római császári címet eldönteni szándékozó, négy király csatája készülődik gigantikus katonai erők felvonulásával, addig az uralkodói székhelytől nagyjából azonos távolságra, délnyugatra eső Scardonában és környékén, a tengermelléki birodalomrészen a Subicsok elnyomó uralma inog meg egy Velence felpiszkálta „lázadás” következtében. Károly király mindkét területre sereget küld, dél felé pedig ő maga is útra kel a végül tékozlóként megtérő, családját nem talált Bátor lovaggal, hogy ne maradhasson el a két egykori, gyermekkori jóbarát, Attila és a menekülő László utolsónak tűnő találkozása.

A Lángmarta dél tudatos rugalmassággal és összefüggő szerkezetiséggel szőtt hálója nem emel ki senkit kizárólagos főhősként, tökéletesen balanszban tartván az egyensúlyban vezetett, egyforma igényességgel kidolgozott történetszálakat. Így lehet, hogy azonos rangban és mértékben követhetjük Attila kisfia, Szilárd kálváriáját; a tőle elszakadó ikrek, Csepke és Kurta sorsát; az újsütetű lovag, Lackfi István hadi tetteit; valamint László menekülését, mesterkedését és belül lassan végbemenő „megtérését”. A felaprózottnak tűnő cselekményszövet kifutása, pontosabban „összefutása” a jövőben minden téren megtörténik majd, a szerző koncepcionális elképzelésének hatása azonban pontosan ott és akkor érvényesül, ahol és amikor kell: prompt a megtörténéskor. Az átütőerőre pedig jobb bizonyíték nem is kell annál, hogy az olvasó szempontjából lényegtelen, az adott pillanatban ki áll a középpontban, hiszen vita és kétségek nélkül azonosulni tud vele. Nem nehéz előrejelezni, hogy ez a mesteri szerkesztési elv magasfokon működőképes lehet a további kötetek során is.

A Lángmarta dél szöveti mélységei – hála a roppant precíz, s emellett élvezetes „előkészítésnek” a Liliom és vér során – remekül érvényesülnek. Mind a korrajz, a viselkedési minták, a tárgyi kulisszák, a verbális és fizikai interakciók történelmi érába illeszkedő finomsággal ábrázoltak, nincs kilógó él, idegen hozzávaló vagy összetevő, csikorgóan kiugró momentum. Ami van, az mind 1321 és 1322 a maga utolsó betűig rajzolt cikornyájában. Ráadásul jólesően tapasztalhatjuk azt is, hogy az első könyvben helyenként talán túlsmirglizett figurák (főleg Bátor Attila) kezdenek elütni a feketétől és fehértől, a személyiségen belül zajló differenciálódás ezáltal újabb réteget illeszt a lapokra. A történet ritmusát pedig egyértelműen az egyes epizódok fejezetei adják, az azokon belüli cselekménydinamika a Bíró Szabolcstól már oly megszokott filmszerű és -hatású tempóban nyargal végig az eseményszálakon.

Ha létezik tehát folytatás, amely gyakorlatilag (ki)zökkenők nélkül rántja magára az előző kötetben levetett sodronyinget, a Lángmarta dél mindenképpen olyan. Bíró Szabolcs történelmi sagájának második felvonása rendkívül korrekt koncepciót takar: úgy vezeti biztonsággal a cselekmény szalagját magasfokú itt és most szórakoztatásra koncentrálva, hogy valójában rendkívül tisztán mutatja a jövőbe mutató egységesség tudatos tervezését is. A rövid- és hosszú távú „emlékezet” ennyire mesteri összehangolása pedig nem vonhat mást maga után, mint egy olyan férc nélkül összeálló, homogén történetet, amelynek egységes textúrája bátran képes szembenézni az elmúlással, hogy kiharcolja magának a feledhetetlenséget. Így válik az Anjouk tényleges krónikává, ahol az átgondolt és tudatos fikció validálja a hitelességet, ezt pedig roppant nehéz elérni. Már persze csak úgy, ha az ember fia nem tehetséggel áldott. Esetünkben viszont nincs apelláta: minőség, Bíró Szabolcs a neved!


Megtekintés az online katalógusban

2017.08.08