Nevezetes napok

Adatvédelem Nemzetközi Napja január 28.

Afrika Napja május 25.

1963-ban Addisz Abebában az Afrikai Egység Szervezet csúcsértekezletének résztvevői elhatározták, hogy minden évben május 25-én megünneplik a nemzetközi Afrika Napot. A világnap célja:az afrikai népek egységének és szolidaritásának elősegítése, az együttműködések fejlesztése.

Az AIDS Elleni Világnap december 1.

A WHO 1988-ban december 1-jét az AIDS Elleni Küzdelem Világnapjává nyilvánította.

Állatkertek Napja augusztus 9.

Az 1866. augusztus 9-én nyílt meg a Budapesti Állat- és Növénykert, amely az első állatkert volt Magyarországon. Ennek emlékére és az azóta alakult magyarországi állatkertek népszerűsítésére tartják augusztus 9-én az Állatkertek Napját. Első állatkertként az 1752-ben megnyitott Schönbrunni állatkertet tartják számon.

Állatok Világnapja október 4.

október 4-én, Assisi Szent Ferenc halálának napján ünnepeljük, de világszerte, így 1991 óta Magyarországon is minden év október első vasárnapján tartják. A világnapon a vadon élő állatok védelmére figyelmeztetnek és pusztításuk ellen tiltakoznak.

Alvás Világnapja (Wworld Sleep Day) tavaszi napéjegyenlőséget megelőző péntek

Az Alvás Világnapját 2008 óta a világ több pontján megrendezik. Az ötlet az Egyesült Államokból indult és idén több mint 50 országban megtartják ezt a napot, köztük hazánkban is. Célja, hogy az életminőség szempontjából felhívjuk a figyelmet az alvás fontosságára. Az Alvás napja a napéjegyenlőséget megelőző pénteken van.

Alzheimer Világnap szeptember 21.

Az Alzheimer kór a központi idegrendszer pusztulásos betegsége, melynek során az agysejtek sorvadásával először a személyiség, majd a test is elpusztul. Az Alzheimer Világnap évenkénti megrendezését 1994-ben kezdeményezte - az Egészségügyi Világszervezet támogatásával - a Nemzetközi Alzheimer Társaság, amihez már 57 ország csatlakozott. Magyarország első alkalommal 2001-ben csatlakozott a világnaphoz.

Animáció Világnapja október 28.

1892. október 28-án vetített először rajzolt mozgóképeket a falra egy Émile Reynaud nevű ambiciózus francia mérnök kis párizsi mozijában, ezért 2002-ben az évforduló tiszteletére ezt a napot nevezte ki a Nemzetközi Animációs Szövetség az animáció világnapjának.

Antirasszista Világnap március 21.

Anyák Napja május első vasárnapja

Az ünnep a 20. század elején keletkezett az Amerikai Egyesült Államokban. Julia Ward Howe 1870-ben megfogalmazta anyák napi kiáltványát, de kezdeményezése kudarcot vallott. A harcot Ann Jarvis folytatta. Az első jelképes ünnepet 1908-ban tartották. Az ünnep megítélésének fontos lépcsőfoka az állami elismerés. Az Anyák Napját elsőként 1910-ben Nyugat-Virginia ismerte el, amelyet négy évvel később Woodrow Wilson elnök emelt szövetségi szintre. Az Anyák Napja hivatalos ünnep lett, de nem munkaszüneti nap, szülőhazájában május második vasárnapján ünneplik. Az időpont Ann Jarvis halálának állít emléket. Európában 1917-ben Svájcban tartották meg először. Magyarországon az első anyák napját 1925. március 8-án rendezték meg a maitól merőben eltérő módon. A kísérleti jelleggel megtartott kezdeményezésnek az Állami Gépgyár adott otthont. Majd az ünnep hihetetlen gyorsasággal hódította meg az országot .Napjainkban az anyák napját tiszteletadásnak tekintjük.

Anya Nélkül Nevelkedő Gyermekek Napja Anyák Napja utáni hétfő

A nevelői közösségek Nemzetközi Szövetségének magyar tagszervezete, a Nevelőotthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezésére először 1990. május 7-én tartották, a továbbiakban pedig az Anyák Napja utáni hétfőn rendezik meg.

Apák napja június harmadik vasárnapja

Az ünnep az Amerikai Egyesült Államokból indult. A kezdeményezője Sonora Louise Smart Dodd, akinek anyja hatodik gyermeke születése közben halt meg. Az özvegyen maradt apa sohasem nősült meg újra, egy Washington állambeli farmon nevelte fel gyermekeit. Sonora Dodd 1909-ben anyák napi misén vett részt, amikor felötlött benne a gondolat, hogy érdemes lenne hasonló megemlékezést szervezni az apáknak is. Az apáknak szentelt ünnep az anyák napja koreográfiáját vette át. Az ünneppel Sonora Dodd apjának kívánt emléket állítani. Legalkalmasabb dátumnak június 5-ét, apja születésnapját tartotta. Az idővel létjogosultságot nyert ünnepet különböző időpontokban tartják világszerte. Az eltérés oka, hogy a szervezőmunka elhúzódott, az ünnep pedig kicsúszott az eredetileg elképzelt ütemtervből, így 1910-ben az első apák napi misét június harmadik vasárnapján tartották. A sok lobbymunka és a kialakult szokások, vagyis hogy a családok megünnepeljék az apák napját 1972-ben meghozta a várva várt elismerést. Richard Nixon elnök törvénybe iktatta június harmadik vasárnapját, mint az apák napját. Az ünnep hódítása világkörüli útra indult. Néhány katolikus országban az apák napja tiszteletét összekötötték Jézus nevelőnapjának, Szent Józsefnek a tiszteletével. Az apák napja magyarországi meghonosítására a két világháború közt került sor. Az ünnep kezdeményezője a Horthy-rendszerben működő gyermekszervezet, a Szívgárda volt. A rendszerváltás után először1994-ben, Miskolcon rendeztek apák napját, az United Way borsodi szervezete kezdeményezésére. Magyarországon az amerikai eredethez alkalmazkodva június harmadik vasárnapjára tűzték ki az ünnepet.

Ápolók Napja Magyarországon április 22.

Ápolónők Nemzetközi Napja május 12.

1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, aki a krími háborúban önkéntes ápolónőket toborzott, mentette, ápolta a sebesülteket, majd később ápolónőképző iskolát alapított.

Aradi Vértanúk Napja - Nemzeti Gyásznap október 6.

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba. Így a nemzet vértanúja lett : Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Pesten ezen a napon végezték ki Batthyány Lajos miniszterelnököt, akit csak 1870. június 9-én temethettek el nyilvános tiszteletadással, mauzóleumában. Kivégzésének helyén 1926-ban avatták fel az örökmécsest. A kormány 2001-ben 237/2001.(XII.10.) Korm. rendelete alapján ezt a napot nemzeti gyásznappá nyilvánította.

Asztma Világnapja május első keddje

Az Asztma Világnapja arra nyújt lehetőséget, hogy még inkább ráirányítsa az emberek figyelmét az asztmával kapcsolatos problémákra. Az eseményt a Világmozgalom az Asztmásokért (GINA) nevű szervezet javasolta és kezdeményezte 1998-ban. Támogatói az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Az Egyesült Államok Nemzeti Légzési és Keringési Tudományos Intézete (NHLBI).

Az Atlétika Világnapja május 05.

A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) 1996-ban döntött megtartásáról. Célja, hogy a fiatalok minél több versenylehetőséget kapjanak, így e napon a 19 éven aluliaknak szerveznek versenyeket.

Az Autizmus Világnapja április 2.

2008-tól kezdődően április 2-át az ENSZ az Autizmus Világnapjává nyilvánította, ezzel próbálva ráirányítani a világ figyelmét az autista emberek problémáira. Az autista ember nehezen alakít ki kapcsolatokat, nem észleli megfelelően a másik ember érzéseit.

Autómentes Világnap szeptember 22.

Az Európai Unió szeptember 22-re Autómentes Világnapot hirdetett meg. A minden évben megrendezett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a motorizáció és az elavult közlekedésszervezés által okozott súlyos környezeti és egészségügyi problémákra. A rendezvényre először 1997-ben került sor a franciaországi La Rochelle-ben. 2001 elején megszületett az autómentes napról szóló Európai Charta, melyet másodikként - az unión kívüli országok közül elsőként - Magyarország is aláírt.

Balatoni Halak Napja július 31.

Az ország legnagyobb élővizére, a Balatonra kívánja felhívni a figyelmet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azzal, hogy minden év július utolsó hetében megtartják a Balatoni halak napját.

Balkezesek Világnapja augusztus 13.

Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta augusztus 13-a a Balkezesek Világnapja. A világon a balkezesek aránya jelenleg körülbelül 10-15 százalék lehet. Minél messzebbre megyünk vissza az időben, annál több balkezest találunk. Kutatók szerint a neolitikum kori ősemberek fele még jobbára a bal kezét használta (ezt a kőszerszámok hegyének vizsgálatából állapították meg), később viszont a bal kéz használata visszaszorult. A híres balkezesek közt találjuk Julius Caesart, Napóleont, Michelangelót, Leonardo da Vincit, Holbeint, Dürert, Rafaellót, Beethovent, Mozartot, Paganinit, Jimi Hendrixet, Goethét, Nietzschét, Einsteint, Albert Schweitzert, a ma élők közül Bill Clintont, Paul McCartneyt, Stinget, Bob Dylant, Tom Cruise-t. Az Egyesült Államokban, ahol meglepően sok volt a balkezes elnök, megalapították a Balkezes Internacionálét.

Bányásznap szeptember első vasárnapja

A bányásznap (szeptember első vasárnapja) hosszú múltú hagyományra tekint vissza. 1951 előtt bányavidékenként eltérő időpontban rendezték ezeket az ünnepségeket a bányászok nehéz és küzdelmes munkájának megbecsülésére.

Barlangászok VilágNapja augusztus 14.

Marcel Loubens, francia barlangász,egy víznyelő szifon feltárása közben életét vesztette. A végzetes baleset 1952. augusztus 14-én történt, ennek emlékére ezen a napon tartják a Barlangászok Világnapját.

Barlangok Napja június 25.

Béke Világnapja január 1.

A Nemzetközi Pen Club hirdette meg 1984 júliusában.

A Békéért Bebörtönzöttek Nemzetközi Napja december 1.

A világ békemozgalmának aktivistái december 1-jén minden évben tiltakoznak az igazságtalanul bebörtönzöttek szabadon bocsátásáért.

A Békéért Küzdő Írók Világnapja március 3.

A Nemzetközi Pen Club hirdette meg 1984 júliusában.

A Betegek Világnapja február 11.

1993-tól II. János Pál kezdeményezésére február 11. a Betegek Világnapja, annak emlékére hogy Lourdes-ban 1858. február 11-én jelent meg a Szűzanya Soubirous Bernadett 14 éves francia lánynak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A csoda helyén 1864-ben templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. A világnap célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését."

Biodiverzitás Világnap, ld. Biológiai Sokféleség Napja május 21.

Korábban, 1993-1999 között december 29-éhez, a biológiai sokféleségről szóló egyezmény hatályba lépésének évfordulójához kötötték, mivel ez év végére esett, ezért 2000-ben az ENSZ Közgyűlése május 21-ére tette át.

Biológiai Sokféleség Napja május 21.

Bíróságok Napja Magyarországon július 15.

A Bíróságok Napja megünnepelésére első alkalommal 2001-ben került sor. Az OIT július 15-ét a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját nyilvánította a bírák és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává. Ez a törvénycikk a magyar igazságszolgáltatás működésének meghatározó állomása volt. A jogszabály rendezte a közigazgatás és a bíráskodás elválasztását. Kiemelkedő jelentőséggel bír a bírói függetlenség deklarálása, amely szerint a bíró csak a törvénynek, illetve a törvényerejű szokásoknak volt alávetve. Ekkor szabályozták első ízben a bírák alkalmazásának szakmai feltételeit is. A törvénycikk hatályba lépésétől a bíró - a törvényben szigorúan meghatározott eseteket kivéve - elmozdíthatatlanná és áthelyezhetetlenné vált. Az 1997. évi LXVII. törvényben foglaltak szerint a 2008. évtől kezdődően ez a nap a bíróságokon munkaszüneti nap. Ezen a napon adják át a Juhász Andor-díjat, aki a Magyar Királyi Kúria elnöke tisztségét töltötte be, és az ő emlékére alapította az OIT a bírók és az igazságügyi alkalmazottak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységének és példamutató életpályájának elismerése képpen.

Biztosítási Világnap szeptember 20.

Az osztrák biztosítók kezdeményezésére szeptember 20-át Biztosítási Világnappá nyilvánították.

A Boldogság Nemzetközi Napja március 20.

Az ENSZ Közgyűlése március 20-át a boldogság nemzetközi napjává nyilvánította. A nap ötlete a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik.

Bölcsődék Napja április 21.

A 7/2010. (II.19.) SZMM utasítás alapján minden évben április 21-én tartják, annak tiszteletére, hogy 1852. április 21-én nyitotta meg kapuit a Pesti Első Bölcsődei Egylet által létrehozott első bölcsőde Magyarországon, Pesten a Kalap utcában.

Braille Írás Világnapja január 4.

Január 4-én Louise Braille születésnapján ünnepljük a Braille Írás Világnapját.A Braille-írást eredetileg Napóleon rendelte a hadseregnek, hogy a katonák sötétben, világítás nélkül tudjanak olvasni. A hadsereg végül túl bonyolultnak találta a módszert, de 1821-ben a párizsi Vakok Intézetétében Louis Braille alakította át a vakok számára. A Braille-írást, a kidomborított pontokból álló bináris kódolású jeleket az ujjbegyekkel tapogatja le használója.

Bűncselekmények Áldozatainak Napja február 22.

1990. február 22-én tette közzé az Európa Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját, s ez a nap azóta a kontinens számos országában az áldozatok napja. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület kezdeményezésére 1993-tól tartják Magyarországon.

A Bűntetés-Végrehajtás Napja Magyarországon szeptember 8.

Magyarországon 1996 óta Szent Adorján napján ünneplik a Büntetés-Végrehajtás Napját. Az afrikai születésű, Nikodémiában élt katonatiszt keresztény hite miatt szenvedett vértanúságot.

A Cigány Holokauszt Napja augusztus 2.

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban. Magyarországon ezen az éjszakán virrasztással emlékeznek az áldozatokra.

A Cigányság Világnapja március 19.

A március 19-i ünnepnap eredete, egy tavaszköszöntő ünnephez kötődik, ugyanis ezen a napon indultak tovább a vándor cigányok a téli szálláshelyükről.

A Civilek Napja Magyarszágon február 1.

Az 1994-ben alakult Civil Parlament Magyarországon 1997-ben február 1-jét jelölte meg a Civilek Napjának. 1998-ban tartották meg először, felhívta a figyelmet arra, hogy ha nem működnek kellő számban civil szerveztek, akkor az önkormányzatokra sokkal több feladat és felelősség hárul.

COPD: A Krónikus Obstruktív Tüdőbetegség Világnapja november harmadik szerdája

November harmadik szerdája a hörgősorvadással járó krónikus obstruktív tüdőbetegség (az angol elnevezés kezdőbetűiből: COPD) világnapja, amelynek célja, hogy az egyre növekvő népegészségügyi problémára felhívja a figyelmet. Az első világnapot 2002-ben szervezte a GOLD nemzetközi szakorvosi csoport a WHO-val és az amerikai szív- és tüdőintézettel karöltve. A COPD tulajdonképpen két tünetcsoport az idült hörghurut (bronchitis) és a tüdőtágulás egyidejű megnyilvánulásával járó, gyulladásos korfolyamat, amely akadályozza a normális légzést. Elsősorban a dohányzókat sújtja, de érinti azokat is, akik munkájuk során szívnak be toxikus oldószereket és port. A COPD gyógyíthatatlan, ugyanakkor az asztma terápiájában ismert valamennyi szer alkalmazható a tünetek enyhítésére.

Cukorbetegek Világnapja november 14.

November 14. a Cukorbetegek világnapja (Diabétesz világnap), amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Cukorbeteg Szövetség együttműködésével tartanak 1991 óta az inzulin felfedezőjének, Frederick Grant Banting Nobel-díjas kanadai orvosnak a születésnapján. Az ENSZ hivatalosan 2007-ben nyilvánította e napot világnapnak.

Család Nemzetközi Napja május 15.

1994-ben az ENSZ május 15-ét a Család Nemzetközi Napjává nyilvánította. A felhíváshoz Magyarország is csatlakozott.

A Csók Világnapja július 6.

Az egész világon július 6-án ünnepeljük a Csók Világnapját. Máig tisztázatlan, hogy ki kezdeményezte e jeles nap megünneplését, ahogy az is miért szeretünk csókolózni.

A Csontritkulás Világnapja október 20.

A Csontritkulás, az osteoporosis Világnapját korábban június 24-én, 1999 óta október 20-án tartják az ENSZ egészségügyi szervezetének, a WHO-nak az indítványára. Magyarországon 1996-ban rendezték meg először. A betegség Magyarországon is komoly népegészségügyi gond. Ezért gyógyítására és megelőzésére országos program készült, s ennek alapján 1995 végére kialakult az országos ellátóhálózat.

Frissítve: 2017.06.29